• Cashbook
  • Vissza a főoldalra
Cashbook

Történetünk

A Cashbook elődjét (a kezdetekben, mikor még nem is volt neve) a saját cégünk pénzügyi nyilvántartására fejlesztettük 2010-ben. Azt akartuk, hogy egy helyen legyen meg minden számla és bármikor láthassuk a kintlévőségeinket, kötelezettségeinket és az aktuális áfa egyenlegünket.

Ezt közel 4 évig így használtuk, mikor elterjedt az ügyfeleink körében, hogy van nekünk egy ilyen pénzügyi nyilvántartásunk és azt vettük észre, hogy egyre többen akarják. Már több mint 6 éve használtuk, mikor egyik ügyfelünktől érkezett egy kérdés, bele tudnánk-e tenni az Ő könyvelőjét a rendszerbe, mert akkor nem hordaná a számláit papíron, hanem szkennelve feltöltené neki, Ő pedig onnan tudna könyvelni, és ha már ezt így megcsináljuk, akkor az összes ügyfelével átállna erre a módszerre.

Ekkor sok-sok munkával újraírtuk rendszert, hogy benne legyenek ezek a könyvelői funkciók, és elkezdtünk egyeztetni az RLB-vel, hogy hogyan tudnánk feladást csinálni. Még ezt a verziót sem Cashbook-nak hívták (Exina).

Az RLB-vel folytatott egyeztetések sok változást hoztak. Közel 3 éven keresztül dolgoztunk közösen azért, hogy a ma ismert Cashbook megszülessen. Új ruhát kapott, át lett keresztelve és legalább annyi könyvelői funkciót kapott, mint amennyi vállalkozóit beletettünk a megelőző 6 évben.

SBA Group Zrt.

1108 Budapest, Bányató utca 13.

info@cashbook.hu

Adószám: 25566552-2-42

Cégjegyzékszám: 01-10-141041

v.1.7.59

 

Cashbook könyvelők - Adatkezelési tájékoztató - Általános szerződési feltételek - Impresszum - Süti beállítások 🍪