Idén is fantasztikus tempóban telt el az év, ami nem csoda, hiszen annyi minden történt, hétről hétre, napról napra. Talán a legnagyobb esemény az első Cashbook Konferencia volt, hiszen ekkora rendezvényt korábban nem szerveztünk. Ennek ellenére óriási siker volt, a több mint 500 fős résztvevőszám és a rengeteg pozitív visszajelzés hatalmas megerősítés volt számunkra, hogy jó úton járunk.
Küldetésünk továbbra is az, hogy segítsük a könyvelőket a papírmentes könyvelés bevezetésében és abban, hogy automatizálhassák időrabló folyamataikat, ezzel rengeteg időt megtakarítva a tényleges szakmai munka és fejlődés számára.
Képzések és oktatási együttműködések
Ügyfeleink és leendő ügyfeleink számára igyekszünk a lehető legtöbb segítséget megadni ahhoz, hogy előre léphessenek a digitalizáció és a papírmentesség felé.
2025-ben rekordmennyiségű képzést tartottunk ennek érdekében: 
- 23 online alapozó kurzust
- 22 személyes képzést irodánkban
- 8 online képzést kifejezetten a Cashbook Asszisztensről
- 11 “Cashbook Újdonságok” bemutatót
Emellett pedig a már megszokott magas színvonalú, ügyfeleink visszajelzései alapján könnyen elérhető és rendkívül segítőkész ügyfélszolgálatunk tartotta egész évben a kapcsolatot mindenkivel, akinek akár csak egy gyors kérdése támadt, akár valamilyen komplex problémával találta magát szembe.
Amire pedig nagyon büszkék vagyunk, hogy az év során három oktatási intézménnyel is remek együttműködést építettünk ki, így járulva hozzá a leendő könyvelők és számviteli szakemberek minél szélesebb körű ismeretszerzéséhez. Reméljük, hogy a jövőben is egyre többet tudunk megmutatni a fiataloknak a szakma gyakorlati oldalából. A Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar, a BGSZC Berzeviczy Gergely Közgazdasági Technikum és a Pannon Egyetem Számviteli Szak diákjait októberi konferenciánkra is meghívtuk, melyet mindhárom intézmény örömmel elfogadott.
Fejlesztéseink és újdonságaink
Minden évben nagyon hosszú a lista, amikor számba vesszük új fejlesztéseinket, ez 2025-ben sincs másképp. Idén azonban mindenki számára könnyen hozzáférhetőek az újdonságok, hiszen bevezettük a havi élő bejelentkezéseket, melyek az adott hónap fejlesztéseit, újdonságait mutatják be. Az adás alatt kérdezni is lehet, de utólag is visszanézhető a YouTube-on és a Cashbook fiókban.
Az évet rögtön egy nagy bemutatóval indítottuk, hiszen teljesen új mobilalkalmazást vezettünk be, ami túllépett a korábbi applikáció korlátozott lehetőségein és a webes alkalmazás teljes funkcionalitását tudja, ráadásul már két nyelven.
Fontosnak tartjuk, hogy egyre több szolgáltatást kínáljunk a vállalkozók számára is, a mobilalkalmazás is nekik hordoz még több lehetőséget, de olyan újdonságok, mint a pénzügyi listák létrehozása és kezelése, ezek egyre több bankkal történő összekötése, vagy a könyvelés alapján megjelenő pénzeszköz kimutatások mind a vállalkozások lehetőségeit bővítik. Célunk, hogy tudatosabban tudják kezelni pénzügyeiket, átlássák a folyamatokat és gördülékenyen tudjanak könyvelőjükkel együttműködni.
Természetesen a könyvelői funkciók és szolgáltatások is hónapról hónapra bővültek, egyre több automatizálási lehetőség, kényelmi funkciók – mint például a bankkártyás fizetési lehetőség -, illetve értesítések és kimutatások segítik a munkájukat, mind a Cashbookban, mind a Cashbook Asszisztensben.
Az év folyamán több új integrációnk is kiépítésre került, új számlázó és könyvelőprogramok kerültek partnereink közé, mint például a Novitax, a Remeksoft, a Logzi vagy a MunkaLap szoftver, de más területeken is bővültünk, integrált partnerünk lett a Payee, a Nectar ERP és az Identigo is.
Arra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy ügyfeleink minél könnyebben tudják használni a rendszert, ennek érdekében alakítottuk ki a Cashbook Wikipedia menüpontot, ahol – első körben az Asszisztens felületén – minden fontos információ megtalálható arról az adott oldalról, ahol éppen tartózkodik a felhasználó. Az oldalsáv automatikusan az adott oldalhoz kapcsolódó releváns információkat jeleníti meg. Terveink szerint hamarosan ez a Cashbook menürendszerébe is bekerül.
A Cashbook csapat
Hatalmas lépésekkel haladunk előre és ez nem lenne lehetséges elkötelezett és egyre bővülő csapatunk nélkül. Immár 18 fős a létszámunk, melyet kiegészít azoknak a partnereknek a sora, akikkel rendszeresen, folyamatosan dolgozunk együtt.
Így jó hangulatban és remekül együttműködve vagyunk arra képesek, hogy ne csak elvégezzük a szükséges munkát, de előre gondolkodva, együtt tervezve és ötletelve tegyük egyre hasznosabbá a Cashbook rendszerét és segítsük a könyvelőket és vállalkozásokat a digitalizáció útján.
A Cashbook és a Mesterséges Intelligencia
A 2025-ös évet nem zárhatjuk le anélkül, hogy szót ejtenénk az AI-ról, a mesterséges intelligenciáról. Egyre többfelől áramlik ezzel kapcsolatban információ mindenhol, így a könyvelői szakmában is. A Cashbook már hosszú évek óta alkalmaz AI alapú megoldásokat, ezek száma folyamatosan növekszik, és az Amazon Web Services-el szorosan együttműködünk ilyen fejlesztések kapcsán. Nem csak hazai körökben, de nemzetközi eseményeken is tartottunk erről előadást velük közösen és szorosan rajta tartjuk a figyelmünket minden ezzel kapcsolatos fejleményen.
Ügyfeleink számíthatnak arra, hogy a jövőben is számos AI alapú fejlesztés lát napvilágot a Cashbookban, melyet felhasználóbarát kialakítással, könnyen kezelhető felületeken adunk át felhasználóinknak. Ahogy a Cashbook Konferencián is elhangzott:
“Nem a mesterséges intelligencia veszi el a könyvelők munkáját, hanem azok a könyvelők, akik megtanulják megfelelően használni ezeket a technológiákat, és képesek lesznek növekedni.”
Ebben szeretnénk segíteni minden Cashbook felhasználónak azzal, hogy rendszerünkben egyre több automatizálási lehetőséget biztosítunk és képzéseinken, eseményeinken pedig a lehető legtöbb tudást adjuk át, ami a fejlődéshez szükséges.
2026-ban ugyanezzel a lendülettel folytatjuk, hiszen sok fejlesztés már szinte készen van, ezekkel érkezünk januárban és ahogy ígértük, jön a Cashbook Asszisztens előfizetési csomag is, melyben kifejezetten csak ezeket a funkciókat tudják használni az előfizetők. És az új évben már készülhetünk a második Cashbook Konferenciára is!
