Te megéled a jelent, vagy a múltban, esetleg a jövőben élsz inkább?
Az időhöz való viszonyulásunk markánsan meghatározza, hogyan érzékeljük a minket körülvevő világot. Talán bele sem gondolunk, de ez a tényező jelentősen befolyásolja hogyan döntünk a mindennapokban, hogyan kezeljük a stresszt, és miként működünk együtt másokkal.
Létezik egy időperspektíva elmélet, ami nagyon beszédes a témában, értékes magánemberként olvasva és akkor is, ha olyan szakterületen dolgozol, ahol a pontosság, a felelősség és a jövőre irányuló gondolkodás egyszerre vannak jelen.
Nézzünk két egyszerű példát az időhöz való hozzáállásunk bemutatására.
Meglehet, már veled is előfordult hasonló szituáció, egy ügyfeled hosszú hónapokkal a beszámoló leadása után reklamált az előző évi elhatárolás miatt. Te épp nem voltál gép előtt, nem tudtál utánanézni, ezért egész nap pörgetted magadban a folyamatot. Próbáltál visszaemlékezni, vajon hol ronthattad el a beszámolót, de már annyi idő eltelt a beadása óta, hogy nemhogy a hibára nem emlékszel, de kis túlzással már az elkészült munkára sem. Emésztetted magad estig, mire számítógép elé kerültél és végre ellenőrizni tudtad az adatokat. Közben valahogy eltelt a napod, ami közben te egy másik ügyfelednél voltál jelen -legalábbis testben-, de ha fel kellene idézni, miről egyeztettetek egész nap, azzal eléggé bajban lennél. Attól a hívástól kezdve gondolatilag teljesen máshol jártál. Tapasztaltál már hasonlót, igaz?
Tökéletes és gyakori példája ez annak, amikor nem a jelenben vagyunk.
De az is ilyen eset, amikor munkából elindulsz hazafelé, a gondolataid sebesebbek a közlekedési tempódnál és egyszer csak hazaérsz ugyan, de elképzelésed nincs, hogy történt.
Hogy látod, ismerősek a hasonló szituációk?
Ha igen a válaszod, akkor érdemes ránézni, mi történik a színfalak mögött.
Látszólag napi rutinokról van szó, egy réteggel mélyebben azonban, ezek az esetek olyan tudati időtorzulások, amelyek jelzik, hogy a figyelmed és érzelmi reakcióid a múlt, jelen vagy a jövő mentén szerveződnek. Ezeket a működésmintákat nevezi a pszichológia időperspektíváknak. Érdemes ezt a dimenziót tudatosan kezelni, ha pozitív ráhatással szeretnénk lenni a jelenünkre.
Az egyik legkiválóbb kutatás a témában Zimbardo és Boyd időperspektíva elmélete, ami azt vizsgálja, hogyan befolyásolja az időhöz való viszonyunk a döntéseinket, érzelmeinket, kapcsolatainkat és akár a mentális egészségünket is.
Az elmélet kimondja, hogy az emberek nem objektíven, hanem pszichológiailag konstruált módon élik meg az időt. Ez azt jelenti, hogy mindannyian másként viszonyulunk a múlthoz, a jelenhez és a jövőhöz és ezek az idődimenziók eltérő mértékben befolyásolják a tudatosságunkat és döntéshozatalunkat.
Egy adott időperspektíva túlsúlya akár előnyt, de akár torzítást is jelenthet a mindennapi életünkben, ami negatív lenyomatot képez a jelenünkben. Gondolj csak arra, amikor egy jövőbeni félelmed hat a jelenben és bekövetkezik a nem kívánt esemény. Mint amikor egy vizsga előtt egyetlen tételre koncentrálunk, amit biztosan nem akarunk kihúzni és a jövőbeli félelem annyira benne van a tudatunkban, hogy garantáltan bele is nyúlunk abba az egy kérdésbe. Vagy a csak “el ne csússzak a jégen”, csak “meg ne vágjam a kezem a késsel” mondatok mantrázása után bumm, meg is történt a baleset. Láttunk már ilyet, igaz? Ilyenkor valójában nem a jelenre koncentrálunk, hanem a jövőtől félünk és ezzel meg is pecsételjük a jelenünket.
Nos, nézzük részletesen, mik ezek az időperspektívák, Te felismered magad valamelyikben?
- Pozitív múlt időperspektíva
Ebbe a csoportba azok tartoznak, akik Újév alkalmával mindig örömmel és nosztalgiával tekintenek vissza az előző évükre. Az idő múlása számukra kedves tény, annak a jele, hogy tovább gyarapodott azoknak az éveknek a száma, amiből tanulhattak és tapasztalhattak. Őket az önmegerősítés és a múlt sikereinek tudatos integrálása hajtja. Igaz, nehézséget jelenthet számukra a változáshoz való alkalmazkodás.
- Negatív múlt időperspektíva
Akik ezt a tábort erősítik, jellemzően még hosszú évek szakmai rutinjával a zsebükben is emésztik magukat egy korábbi hibájuk miatt. Legbelül éveken át élénken tartják a korábbi fájó emlékeket, így amikor hasonló szituációban találják magukat, még a jelenben is szoronganak és újraélik a korábbi eseményt. Nem azért halogatják a hasonló teendőket, mert nincs kedvük hozzá, hanem mert a fókuszuk beragadt a korábbi kudarcba, ami sajnos negatív hatással van a jelenükre.
- Hedonisztikus jelen időperspektíva
Akik ezt az időperspektívát élik, annak ellenére, hogy nyakukon a holnapi határidő, pihenésképp beülnek egy hosszabb ebédre a kollégákkal, hogy erőt gyűjtsenek a rájuk váró feladatokhoz. A környezetüknek amolyan “előre iszunk a medve bőrére” hozzáállásnak tűnhet. Ők ösztönösen az azonnali könnyedséget és feltöltődést választják a koncentrált fegyelem helyett. A folyamatban lévő feladatuk nem ijeszti meg őket, a jelen adta élmény fontosabb számukra. Eközben a háttérben lassan, alattomosan felhalmozódik a feszültség, és a határidőből való kicsúszás lehetőségének a súlya.
- Fatalista jelen időperspektíva
Akik ezt a csoportot erősítik, legtöbbször naprakészek az összes feladatukkal. Ennek a hátterében az áll, hogy úgy gondolják: „úgyis mindig felmerül valami gond, ezért jobb előre dolgozni”. A kontroll érzésének hiánya miatt azt érzik, nincs aktív ráhatásuk az eseményekre. Ez a hozzáállás egyébként, a passzív elfogadásnak köszönhetően viszonylag egyszerűen segíti át őket krízishelyzeteken. Viszont, könnyen eredményezhet alacsony motivációt, apátiát esetleg a tanult tehetetlenség kialakulását – utóbbi a későbbiekben lehet megérne egy önálló blogot.
- Jövőorientált időperspektíva
Akik ebbe a táborba tartoznak rendre előre terveznek, részletes költségvetést készítenek és nemcsak az éves, hanem az ötéves céljaikat is figyelembe veszik. Számukra az adminisztráció eszköz a hosszú távú célok elérésében. Természetes számukra a fegyelem, a célorientáltság, az egészségtudatosság, ugyanakkor hajlamosak a jelen örömeinek teljes elhanyagolására és gyakran lesz úrrá rajtuk a perfekcionizmus.
A fenti időperspektívákból szépen kirajzolódik, hogy az időperspektívák egyensúlytalansága közvetlen hatással van a jelenünkre, amit a közhiedelemmel ellentétben nem a pillanatnyi hangulatunk, hanem belső fókuszaink formálnak. Az, hogyan viszonyulunk ugyanahhoz a feladathoz eltér. Ugyanaz a tevékenység egyikünknek lehet örömforrás, míg másnak akár egy szorongást kiváltó élmény, attól függően, hogy milyen időperspektíva dominál bennünk. Zimbardo és Boyd pszichológusok azt is kimutatták, hogy ezek a mintázatok személyiségszerűen állandóak, de tudatos munkával fejleszthetők.
Azt javasolják, hogy alakítsunk ki egy kiegyensúlyozott időperspektívát, amely lehetővé teszi a rugalmas váltást az idődimenziók között az adott élethelyzetnek megfelelően. A múlt tanulságainak értékelése révén tudatosan tudjuk építeni önbizalmunkat a jelenben, ahol ötvözve a hedonisztikus élmények okán megélt örömet és a jövőorientáltságból merített felelősséget, hatékonyan tudjuk gyarapítani életünket. A feladat nem könnyű. Azonban, aki felismeri saját időbeli fókuszát, és képes azt tudatosan újraszabályozni, az növeli a pszichológiai rugalmasságát és ezzel nem csupán mentálhigiénés tekintetben tesz magáért, hanem komoly szociális szakmai versenyelőnyhöz is juthat. Érdemes tenni egy próbát, tanulmányozni önmagunkat és a környezetünket, hiszen ahol emberekkel dolgozunk, ott üzlet és pszichológia egymást formálja.
Az imposztor szindróma egy olyan pszichológiai mintázat, amelyben jellemzően sikeres, kompetens emberek belső gondolataikkal időről-időre megkérdőjelezik saját teljesítményüket. Ilyenkor úgy érezzük, hogy nem érdemeljük meg a sikereinket, és előbb-utóbb lelepleződünk, mint valami „szélhámos”. Hiába vannak kézzelfogható eredményeink, elért mérföldköveink, belül egy hang azt mondja: “Csak mázlim volt”, vagy “Ezt bárki meg tudta volna csinálni”.
Önértékelési bizonytalanság
Hogyan lehet kezelni?
Számomra az egyik leghatásosabb technika az, amikor nevet adunk a belső kritikusunknak.
