Konfliktusok, mint a személyes fejlődés katalizátorai
A konfliktusok életünk természetes velejárói. Megkerülhetetlenül jelen vannak munkahelyi és magánéleti kapcsolatainkban egyaránt. Azt tudjuk, hogy a destruktív konfliktusok stresszt okoznak, ami hosszú távon fizikai vagy mentális egészségkárosodáshoz vezetnek. Azonban egy konfliktusra tekinthetünk lehetőségként is, nem kell, hogy romboló hatású legyen.
Most körbejárunk néhány olyan konfliktuskezelési technikát, amik Neked is a segítségedre lehetnek, hogy a konstruktív kommunikáció pozitív változást hozzon. Egy jól kezelt konfrontáció elősegíti az együttműködést és a személyes kompetenciáink fejlődését. Éljünk a lehetőséggel!
Ahhoz, hogy a megfelelő módszert ki tudd választani, először magadat és a partneredet szükséges azonosítani a konfliktusban.
Mit jelent ez pontosan?
Ha a végleteket szeretnénk nevesíteni, akkor személyiségjegyeink alapján megkülönböztetünk konfliktuskerülő és a konfliktuskereső típusokat. Mire gondolok pontosan, hogy mutatkoznak meg ezek a személyiségjegyek?
Nézzünk egy, a hétköznapokból merített példát. Biztosan találkoztál már olyan karakterrel, aki akkor is beleegyezik valamibe, ha nem feltétlenül ért egyet vele. Emiatt a helyzetet körbelengi egy furcsa, megfoghatatlan homály és mégis hagyja menni az esetet. Ha provokatívan szeretnék fogalmazni, ez a típus az elodázás mestere. A ma könnyebbsége viszont gyakran okozza számára a holnap nehézségét.
A konfliktuskerülő személyiség környezete számára könnyű természetűnek tűnik. Ő általában kedves, alkalmazkodó és mindig figyel másokra. Ez a működése ott kezd problémássá válni, amikor a látszólagos harmónia már a tiszta kommunikáció rovására megy. Ezáltal egy konfliktusban az egyértelmű határok torzulnak és elmarad a helyzet valódi megoldása. Kártyavárra kezd építkezni a kommunikáció. Nézzünk mondjuk egy párkapcsolatot, ahol az egyik fél nem meri elmondani, hogy ő máshogyan képzeli el a közös pénzügyi jövőt. Inkább “elengedi” a témát, a másikra hagyja. A hallgatás ára, hogy évek alatt kialakul benne egy csendes, egyre erősödő frusztráció, ami valójában nem csak a családi kasszát érinti, hanem alattomosan a kapcsolati bizalmat is megrengeti. Bekerült az első homokszem a gépezetbe, hiszen előkerült egy érzékeny téma, aminek a megbeszéléséhez nem volt elég bizalom a kapcsolatban. Ez a magatartás pedig úgy viselkedik, mint egy lavina. Először csak egy pici területen indul meg a hó a lejtőn, majd magával sodorja egész hegyoldalt.
Magánéletileg “csak” önmagunkért és a közvetlen környezetünkben élőkért felelünk. Viszont, ha üzleti területet vizsgálunk és egy vezető hordozza ezt a konfliktuskerülő személyiségjegyet, ott már a saját családja mellett a kollégák családi életére és az ő megélhetésükre is közvetlen hatással lehet. Nem mindenkinek komfortos ez a felelősségérzet.
A példa kedvéért nézzünk meg egy felelősséget nem vállaló vezetőt.
A könyvelő hónapok óta finoman jelzi, hogy a vállalkozó költései kaotikusak, nem követhetőek, ami kockázatot jelent a cégre nézve. A vállalkozó viszont konfliktuskerülő, különösen nehezen bírja a kritikát, ezért amíg lehet, inkább ignorálja a könyvelő leveleit. Majd egyszer csak kap egy adóhatósági ellenőrzést és egy jó adag – mindenki számára felesleges – stressz mellett a kérdés már nem az, hogy “beszélünk-e a pénzügyekről?”, hanem hogy “miért nem beszéltünk róla időben?”. Erre gondolok, amikor azt mondom, hogy a mai könnyebbségünk, gyakran okoz egy holnapi nehézséget. Vajon megéri?
Egy ilyen személyiségtípussal fontos, hogy puhán, de mégis transzparensen kommunikáljunk. Kerüljük az éles, kritikus felszólalást, válasszunk bizalmat sugárzó, stabilitást biztosító kommunikációs formát. Így nem lesz veszélyeztetettség-érzése, amit el akar kerülni és lesz esélyünk feloldani a helyzetet.
Az emberi karakterek között létezik a másik véglet, aki nemhogy a – látszólag – könnyebbik megoldás felé megy, hanem kifejezetten provokatív, sokszor gerjeszti a konfliktust.
Ő a konfliktuskereső típus, akinek lételeme a konfrontáció.
Nem elkerüli, hanem keresi a feszültséget, működésének középpontjában gyakran a kontroll, az érzelmi figyelem kiváltása vagy a véleménye túlhangsúlyozása áll. Számára a konfliktus egyfajta biztosíték: „addig számítok, amíg hatással vagyok”. Sajnos akkor is, ha ez rombol. Ennek persze a legritkább esetben vannak tudatában, általában belső bizonytalanságból adódó túlkompenzálásról van szó, aminek a környezete látja kárát.
Ha maradunk egy magánéleti és egy szakmai példánál, akkor a párkapcsolatában ez a karakter gyakran apróságokat is kritizál. Ha a társa nem ért vele egyet, azt érzéketlenségnek veszi, ha pedig csendben egyetért, azt elkerülésnek értékeli. A lényeg, hogy konfliktust gerjesszen, aminek eredményeképpen érzi a figyelmet és, hogy számít a véleménye. A kapcsolat így nem intimitást, hanem állandó éberséget követel.
Üzleti kontextusban egy ilyen vezető kifejezetten keresi az éles helyzeteket. Könyvelő és vállalkozó kooperációjában ő az a vállalkozó, aki gyakran túlzottan direkten fogalmaz, véleményt mond még akkor is, ha az nem releváns, és a kérdésére azonnali választ vár. Talán Neked is van olyan ügyfeled, aki nem megvárja míg visszahívod, hanem annyiszor tárcsáz újra, amíg végül felveszed a telefont. Ez a működés látszólag erőt mutat, valójában azonban, gyakran a kontroll vagy figyelem megszerzése húzódik meg a háttérben.
Talán meglepően hangzik, de egy ilyen vezető környezetében a kollégák gyakran megtanulnak „megúszósan” működni. Ezt az okozza, hogy a karakter sokszor személyeskedéssel keveri a kritikát, mivel nincs közöttük bizalom, a kollégák elhallgatnak dolgokat, mert félnek a sorozatos ütközéstől. A csapat természetszerűleg védekezővé válik, miközben a vezető abban az illúzióban él, hogy nyíltan beszélnek a konfliktusokról.
Ha konfliktuskereső típussal dolgozol, a legjobb módszer az asszertív kommunikáció. Saját meglátásaiddal, a szituációban tapasztalt érzéseiddel nem lehet vitatkozni. Figyelj a stabil, napi beszédedben megszokott hanghordozásra. A kibillenthetetlenséged lesz a legjobb kommunikációs eszközöd.
A végletekkel szemben a harmadik, egyben utolsó személyiségtípus az, akivel a kapcsolat – legyen a munkahelyi vagy magánéleti – hosszú távon hordozza magában a fenntarthatóság lehetőségét. Ő a fejlődés motorja, a konfliktuskezelő személyiség.
Ez az attitűd jelenti az arany középutat, nem keres konfliktust, de nem is kerüli el. Képes úgy lefolytatni “kényelmetlen” beszélgetéseket, hogy közben a kapcsolat nem sérül, hanem tisztul.
Ha ugyanannál a magánéleti példánál maradunk és a kapcsolatban az egyik fél őszintén elmondja, hogy szorong a közös pénzügyi döntésektől, akkor a másik először vélhetően meglepődik, de aztán együtt stratégiát építenek, amiben mindkettőjük igényei helyet kapnak. A konfrontáció nem válságot hozott, hanem kapcsolódást.
Üzleti felállásban ha a könyvelő küldi a füstjeleket, hogy gond van, egy konfliktuskezelő vállalkozó nyitott a visszajelzésre, akkor is, ha az kellemetlen. Konstruktív esetben havi státuszt tartanak, ahol nem csak számokról, hanem működésről, döntésekről is szó esik. Ez a kapcsolat partneri, nem lesz sem hierarchikus, sem elodázott.
Egy ilyen partnerrel a legegyszerűbb megválasztanunk a kommunikációs technikánkat, számára a tiszteletteljes, őszinte kommunikáció lesz érték. Külön értékelni fogja, ha egy tisztázó beszélgetésbe a problémafelvetésed mellett megoldási javaslattal érkezel.
Bármelyik típussal is van dolgunk, általánosságban elmondható, hogy egy konfliktusra érdemes erőforrásként tekintenünk. A konfliktuskezelési képességünk úgy viselkedik, mint egy izom: ha eddzük, erősebb, stabilabb lesz és egyre meredekebb helyzeteket válunk képesek nyugodtan megoldani. Ha kerüljük az “edzést”, elsatnyul ez az izmunk és garantáltan jön a görcs a következő konfliktusos helyzetben.
Életminőségünk, vállalkozásunk, a kapcsolataink, a lehetőségeink is mind attól függnek, hogy mennyire vagyunk hajlandóak ránézni és beszélni a feszültségről nemcsak akkor, amikor muszáj, hanem amikor még lehet.
